
Örkény Város Önkormányzatának Képviselő-testülete nevében szeretettel köszöntök minden kedves érdeklődőt a
2026 évi, X. Forraltbor Fesztivál és Gasztronómiai Nagyvásár honlapján.
Örkény Város Önkormányzata úgy döntött, hogy idén tizedik alkalommal szervezi meg ezt az eseményt, mely 2026. november 20-22. között kerül megrendezésre Örkény város központjában a fő utak mentén valamint, a piaccsarnok területén.

Amennyiben Ön még nem járt nálunk kérem, engedje meg, hogy pár szóban bemutassam városunkat.
Örkény 4966 lakosú város Pest megyében, a megye déli részén a dabasi kistérségben helyezkedik el. A város a dabasi kitérség déli részének, az örkényi mikrotérségének központja. Vonzását meghatározza, hogy 3 km-re mellette halad el az M5-ös autópálya (örkényi lehajtóval), keresztülhalad rajta az 5. sz. főút és az Albertirsa–Kunszentmiklós közötti négyszámjelű út. A 2026. évi Forraltbor Fesztivál és Gasztronómiai Nagyvásár 3 napja alatta számos program között válogathat a közönség, mind sztárfellépők, mind helyi és környékbeli hagyományőrző csoportok részvételével.
Idén is várja a kilátogatókat a borutca ahol a kilátogató megismerkedhet a különlegesebbnél, különlegesebb borokkal, forralt borokkal. A piaccsarnok területe a gasztronómia kedvelőinek nyújt széles kínálatot a magyarországi kézműves élelmiszerekből, továbbá várják a fesztivál látogatókat kézműves kiállítók, árusok a kézműves vásár keretében.
Bízom abban, hogy e honlap hozzájárul ahhoz, hogy Ön, kedves érdeklődő teljes körű tájékoztatást kapjon a rendezvényről, és bízom abban, hogy november végén személyesen is találkozhatunk a fesztivál alatt.
Megválasztjuk a fesztivál legjobb forraltborát. A Fesztivál három napján egy egyedi Forraltbor Fesztiválos bögrével még hangulatosabbá tehetjük a hétvégét. A rendezvényt szórakoztató programok, kézművesek és környékbeli gazdák vására kíséri. Számtalan hagyományos, helyi jellegű gasztronómiai különlegesség vásárlására és kóstolására nyílik lehetőség.
A magyar gasztronómia a magyar kultúra egyik kiemelkedő eleme, változatos, kreatív ételféleségekkel, egyedi és karakteres ízvilággal büszkélkedhet. Konyhakultúránk több mint ezeréves történelmi fejlődés eredménye, amely Magyarország jó természeti adottságain, valamint az évszázados tradicionális állattartás, növénytermesztés és a manufakturális élelmiszer-előállítás örökségén alapul.
A modern plázák árutömegéből kiszakadva egy kicsit visszarepülhetünk egy régi hangulatú vásári kavalkádba, ahol az árusok dallamosan csalogatják a mézeskalács és törökméz portékáikhoz a tömött bukszájú alkudozni kívánó népeket. Ha egy kellemes hangulatú program után vágyik, csodás környezetben, és szívesen kutat szép holmik után, feltétlenül látogasson el a Forraltbor Fesztiválra, ahol több ezer kézműves termék közül válogathat.
Immár hagyománnyá vált, hogy a Forraltbor fesztivál idelye alatt ingyenes korcsolyapálya nyílik a piac mögötti területen. Annak sem kell lemondania erről, akinek nincs hozzá felszerelése, hisz a helyszínen korcsolyát is adunk a sportolni vágyóknak.

2377 Örkény Kossuth Lajos utca 2.
Helyekkel kapcsolatos ügyintézés: +36 30 526 1490
Támogatói és fellépői ügyintézés: +36 30 947 4682